Menü Bezárás

Ebösszeíró adatlap

Tisztelt ebtartók!

 

Nagyharsány Községi Önkormányzata 2021. évben ebösszeírást végez. Az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjed a már korábban bejelentett ebekre is, tehát akik jelen ebösszeírást megelőzően a bejelentésnek eleget tettek, azok ismételten kötelesek a jogszabályban meghatározott adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (Ávt.) 42/B. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján az eb tartási helye szerint illetékes önkormányzat ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel háromévente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez. Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles a törvényben előírt adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani. Annak érdekében, hogy a nyilvántartás aktuális információkat tartalmazzon, az ebtulajdonos az ebösszeírását követően is köteles az adatokban bekövetkező változásokat, pl.: tulajdonos változást, elhullást írásban bejelenteni.

Továbbá felhívom a Tisztelt Ebtartók figyelmét, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II.26.) Korm. rendelet 17/B. § (10) bekezdése értelmében 2013. január 1. napjától a négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (chippel) megjelölve tartható, ezért kérem, amennyiben a jogszabályban meghatározott kötelezettségüknek még nem tettek eleget, úgy szíveskedjenek a transzponderrel nem rendelkező ebeket állatorvosnál megjelöltetni.

Kérjük, a papír alapú kitöltött ebösszeíró adatlapot az önkormányzat részére küldjék vissza: 7822 Nagyharsány, Kossuth u. 54. A veszélyhelyzetre való tekintettel kérjük az adatlapokat a kapura kihelyezett postaládában legyenek szívesek elhelyezni!

Az adatlap elektronikusan is beküldhető az E-Önkormányzat Portálon keresztül, az “EBÖSSZEÍRÓ ADATLAP” elnevezésű űrlapon.

A papír alapú tájékoztató innen is letölthető: EBÖSSZEÍRÓ ADATLAP NHÖNK 2021